“ Kedves Bajnok!

Először is, hatalmas örömömre szolgált, hogy a DVD után, egy könyv is megörökítette ezt a kivételes pályafutást!
Másodszor pedig, még most is könnyes szemmel veszem tudomásul, hogy voltam olyan szerencsés, hogy ebben nőhettem fel… Ebben, amit pár évig tényleg közelebbről ismerhettem meg. Benne voltam először Karczagi Lacin, majd sokáig Szatmári Lacin keresztül ebben a hihetetlen körforgásban. Hihetetlen volt az a pár év és ez a könyv (ahogy a DVD is) előhozta azokat az emlékeket, amit azóta a Fiamnak is már tovább adtam. A salakmotorozás Rajtad (és Tihanyi Sanyiékon) keresztül vált a lételememmé és az életem részévé. Miskolci lévén soha nem akartam semmi más sportot űzni, csak a salakmotort. BMX-el éveken keresztül tudatosan készültem, de sajnos nem sikerült…
De, nem maradtam távol, évekig csak nézőként, majd Szatmár Lackón keresztül a depóban „dolgozva” Lengyel ligákon át, egyéni VB selejtezőkön vehettem részt. Így váltam részévé ennek az egésznek és sok Lengyel ligás versenyen voltam ott, ahol TE is indultál. Emlékszem olyan Lublin-Krosno versenyre is, amikor leültettek Téged a „kispadra”, de emlékszem olyan Ljubljana-i rendezvényre is, ahol már csak szerelőként voltam ott, Melletted. Az életem átlengi a salakmotor, az életem része olyan szinten, hogy így, 46 évesen is szinte minden órában gondolok rá, sok minden cselekedetem szól róla.
Miért is írom ezeket?! Mert mindent, szinte mindent Tőled láttam, azon nőttem fel, hogy Adorján Zoltán a Bajnok. A salakmotor nagyon kiskoromban Sziráczki Istvánt jelentette, de amikor a 80-as évek elején megérkeztetek Tihanyiékkal együtt az én látószögemben, csak Adorján Zoltán akartam lenni! Édesanyám már messziről tudta, hogy ki az a bajuszos fickó ezen meg azon a képen, tudta, hogy kiért, kinek kell szurkolni egy-egy tévés közvetítés alkalmával. Emlékszem még olyan esetre is, amikor egy verseny után, indultatok haza Debrecenbe, mi meg Édesapámmal, Anyukámmal és az Öcsémmel mentünk Miskolcról Debrecen irányába, és pont mellétek értünk. Messziről kiszúrtam az autódat, mondtuk Tesómmal Apámnak, hogy ott van Adorján, ott van Adorján!!! Apám bele taposott a 2107-es Ladába és mellétek értünk. Felnézett mindenki a mikrobuszba, Te meg mosolyogva vissza integettél… Hetekig erről beszéltünk a lakótelepi BMX versenyek alkalmával… „Képzeljétek, integetett nekünk Adorján…”
Később, jó pár év múlva, egy karácsony előtti este Karczagi Lacival mentem el Hozzátok (valami motorral kapcsolatos üzleti dolgotok volt). Sosem felejtem, hogy bent lehettem Adorján Zoltán házában, megnézhettem a serlegekkel tele tömött szobát. Ott ültem egy asztalnál az Adorján Családdal… Zoli(ka) olyan kicsi volt, hogy ott szaladgált közöttünk…
Voltak Luigi-s emlékek is. Versenyek előtt mentünk oda Szatmári Lackóval, Te meg Tihanyi pakoltatok fel – le motort meg alkatrészt… Eszembe van még egy húsvéti debreceni verseny, ahol Szatmári Lackó bukott és kórházba került. Én és a barátnőm (azóta Feleségem és 3 gyermekem anyja) a második otthonomban, Hajdúszoboszlón voltunk. Éjszaka mentünk vissza Lackóhoz a kórházba és másnap, Veled (sajnos már nem tudom, hogy együtt, vagy külön autóban) közösen voltunk egy ismerősödnél, aki sisakot adott, mert a Szatmárié eltört a bukásban.
Sok-sok emlék, még több jó érzés volt bennem, amikor a könyvet a kezemben tarthattam. A gyerekekre rászóltam, hogy most hagyjatok, mert salakmotoros könyvet, Adorján Zoltánt fogom olvasni… Rettenetes szívfájdalmam a mai magyar salakmotorozás helyzete… Siralmas látni, hogy mivé lett… Szomorú vagyok, hogy csak a Nagyfiam láthatott még salakmotor versenyt (azt is Debrecenben, mert ugye Miskolcon ismét meghalt a salakmotor), mert nincs olyan derbi, amiért megérné elmenni országhatáron belül… A TI időtökben erről szólt minden…
Köszönöm szépen a sorsnak, köszönöm szépen Neked Bajnok, hogy részese lehettem ennek, a szavakkal és serlegekkel talán ki sem fejezhető pályafutásnak! Köszönöm azt a megszámlálhatatlan emléket, amit kaptam Tőled, rajtad keresztül a salakmotortól.

Baráti üdvözlettel: Orosz István